Asztalitenisz bajnokság


Iskolánk tanulói részt vettek 2018. október 18.-án a 13. kerületi asztalitenisz bajnokságon, melyet az Ady Endre Gimnáziumban rendeztek meg.

Több kerületi iskola tanulóival mérhették össze magukat.


12/a osztályból:


- Négyesi Sándor 4. helyezés

- Nagy Tamás 5. helyezés

- Siklósi Gábor csoportmérkőzésnél kiesett


9/ny osztályból:


- Chinopoulos Achilleus Athanasios 4. helyezés

- Véger Filip Robin csoportmérkőzésnél kiesett


Gratulálunk minden résztvevőnek!












Középiskolás Fedettpályás Csapatbajnokság


Közel 30 iskola versenyzett az érmekért és az oklevelekért a Syma csarnokban megrendezett bajnokságon. Tanulóink 60m-es síkfutásban, magas- és távolugrásban, valamint súlylökésben mérettették meg magukat. A fiúk és a lányok eredményei a tavalyi évhez hasonlóan együttesen számítottak a végelszámolás során, emiatt lányaink teljesítményére nagyon nagy  szükség volt. A négy hölgy igazán kitett magáért, hiszen dupláztak a versenyszámok teljesítése során. Összesítésben a Hajózási a középmezőnyben végzett. Kiemelkedően teljesítettek a fiú magasugrók és súlylökők.

Csapattagok:   Kocsis Viktória (10A), Varga Nikolett (10A), Rinyu Jázmin (9B), Gedeon Szonja (9A), Négyesi Sándor(10A), Hovanecz Márk (10A), Meszlényi Márk (12A), Tóth Richárd (9A), Kántor Máté (9A), Földesi Bence (10A), Rónai Robin (12A), Tánczos Regő (10A), Járvás Máté (10A), Galaczi Hunor(12A), Pálmai Bence(9A)

Gratulálunk!



Kerületi bajnoki cím labdarúgásban


Véget ért az októberben elkezdett kispályás labdarúgó bajnokság. Tanulóink nagy sikert értek el, hiszen sikerült –rögös úton ugyan- bajnokságot nyerniük.

Csapattagok: Szabó Barnabás (9A), Varga Krisztián (9A), Sátori Viktor (9B), Keksz Bence (9B), Nagy Tamás (10A),  Eichmüller Ádám (10A),  Mándi Renátó (9A)

Gratulálunk Nektek!



Kosárlabda


Nehéz feladatra vállalkozott iskolánk kosárlabda csapata, hiszen a februárban megrendezett Budapesti Diákolimpián vett részt és küzdött a minél jobb helyezésért. Sajnos nem sikerült a döntőbe beverekedni magukat a játékosoknak, de szégyenkezésre nincs ok, hiszen minden meccsen nagyszerűen, sportszerűen küzdve csatáztak sportolóink. Jövőre újra megpróbáljuk!


Csapattagok: Angyal István (10/A), Földesi Bence (10/A), Járvás Máté (10/A), Hovanecz Márk (10/A), Bigus Roland (11/A), Tóth Csaba (11/A), Farkas Máté (11/A), Takács Attila (12/C) és Váradi Norbert (12/C).



Bowling


Kiváló eredményt értek el iskolánk tanulói a kerületi bowling versenyen, melyet az Új Palota úti pályán rendeztek. A versenyen 50-nél is többen indultak és csapatunk tagjai közül többen az élmezőnyben végeztek.  Tizenketten képviselték a Hajózásit, akik közül ketten fel is állhattak a dobogóra. Kocsis Viktória (10/A) a 2., Németh Gábor (12/A) a 3. helyet szerezte meg. Négyesi Sándor (10/A) az 5., László Ákos (11/B) a 6., Angyal István (10/A) a 7., Izsold Izsó János (11/B) a 8. helyen végzett. További versenyzőink: Gráf Károly (12/A), Nagy Gábor (12/A), Balogh Norbert (12/A), Galaczi Hunor (12/A), Varga Marcell (11/B) és Rónai Robin (12/A). A sikerekhez hozzájárult az is, hogy az iskola vezetése lehetővé tett néhány óra gyakorlást a pályán, így a versenyzők megismerkedhettek a helyszínnel és gyakorolhattak is rajta. Mindenkinek köszönjük a részvételt és gratulálunk!



Futsal bajnokság


2017. jan. 6-án került megrendezésre a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Futsal bajnoksága.  A Magyar Hajózási Szakgimnázium és Szakközépiskolát a 12/A osztály tanulói képviselték. Nagyot küzdve a fiúknak nem sikerült a Budapesti Döntőbe jutniuk, de így is dicséretet érdemelnek a küzdésért és a sportszerű magatartásért.


Csapattagok: Rónai Robin, Dulka Zsolt, Galaczi Hunor, Kántor Márton, Salgói Attila, Balogh Norbert



Remek eredmények az asztalitenisz bajnokságon


Október folyamán az Ady Endre Gimnázium adott otthont a kerületi asztalitenisz bajnokságnak.

Iskolánkat 9 tanuló képviselte. Remek és izgalmas mérkőzéseket játszottak a gyerekek egymással. A küzdelmek végén két tanulónk is érmes helyezést ért el. A dobogó legfelső fokára Dulka Zsolt (12/A) állhatott fel, aki egymás után győzte le az ellenfeleit. A harmadik helyen szintén nagyszerű játékkal László Ákos (11/B) végzett.

Nemcsak nekik, hanem az összes résztvevő és a délutánjukat feláldozó gyereknek köszönet a részvételért és gratuláció a nagyszerű eredményekhez! 

Versenyzők:

Dulka Zsolt 12/A, Balogh Norbert 12/A, Varga Marcell 11/B, László Ákos 11/B, Négyesi Sándor 10/A,

Járvás Máté 10/A, Muslmani Roland 10/A, Pálmai Bence 9/A, Kántor Máté 9/A.



Atlétika / 2016


Nagyszerűen helytállt iskolánk csapata a Budapesti Középiskolás Atlétika Kupán, melyet a Budapesti Honvéd Tüzér utcai atlétikai pályáján rendeztek meg.

39 iskola vett részt a küzdelmekben, ahol a fiúk és a lányok eredményei összesítve lettek. Mivel iskolánk tanulói között kevés a lány, ezért minket is meglepett, hogy a verseny végén a középmezőnyben tudtunk végezni és magunk mögé utasítottunk sok, jóval nagyobb tanulói létszámmal rendelkező iskolát.


Versenyzőink:

Lányok

100m                          Varga Nikolett                                   10/B

400m                          Málik Rebeka                                      9/A

800m, Távolugrás         Kocsis Viktória                                   10/A

Súlylökés                    Gedeon Szonja                                    9/A

Váltótagok még            Németh Regina 9/A és Rinyu Jázmin         9/B


Fiúk

100m, 800m                 Négyesi Sándor                                 10/A

400m                          Hovanecz Márk                                  10/A

Súlylökés                     Galaczi Hunor                                    12/A

Magasugrás                  Balogh Norbert                                  12/A

Váltótag még                Szabó Barnabás                                  9/A


Minden versenyzőnek szívből gratulálunk!



Labdarúgás / 2016


Iskolánk csapata elindult az októberben rendezett kerületi labdarúgó bajnokságon, amely két fordulóból áll.

Az izgalmas őszi mérkőzések után a gyerekek a 3. helyen várják a tavaszi meccseket.


Csapattagok:


Szabó Balázs 9/B, Sátori Viktor 9/B, Szabó Barnabás 9/A, Mándi Renátó 9/A, Boros Dániel 9/A,

Seres Adrián 9/A, Varga Krisztián 9/A, Nagy Tamás 10/A, Járvás Máté 10/A, Eichmüller Ádám 10/A,

Pnczés Zsolt 10/A, Mezei Attila 10/B.

Sok sikert a folytatáshoz!



Labdarúgás


Iskolánk csapata részt vett a Fair Play Cup középiskolás amatőr kispályás labdarúgó-bajnokságon, melyet nov. 20-án, gyönyörű időben a REAC Sporttelepen rendeztek meg. Az őszi mérkőzéseket tavasszal további meccsek követik, és ezeket összesítve lehet a budapesti döntőbe jutni. Csapatunk, melynek érdekessége, hogy tagjai valamennyien 12.A osztályos tanulók, több mérkőzést megnyerve reménykedve várja a sikeres folytatást.

Csapattagok: Rónai Robin, Balogh Norbert, Wéber Dániel, Salgói Attila, Németh Gábor, Dulka Zsolt, Galaczi Hunor

Szurkolunk Nektek!